2013. december 26., csütörtök

Cékla chutney

Kipróbálásra várt a recept. Még sohasem főztem chutneyt, pedig évek óta szemezek vele. El sem tudtam képzelni, hogy milyen ízvilága lehet. Nekem furcsa a fahéj és a szegfűszeg a zöldséges és húsos ételekben, ezért azt gondoltam, hogy nekem ez nem nagyon fog ízleni. De már szerencsére kezdek hozzászokni és nem bántam meg, hogy elkészítettem. Ki is néztem másféle gyümölcsöket is, amikből ki fogom próbálni. A következő a banános lesz. Ez a recept is Good Food.



Hozzávalók:
750gr cékla
1 nagy vöröshagyma
1-2db alma
3db narancs reszelt héja és leve
1 evőkanál mustármag
350gr vörösborecet
300gr barna cukor
1-1 púpos teáskanál őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, koriandermag


A hagymát, a céklát és az almát apró darabokra vágjuk és lábosba tesszük. Hozzáadjuk az összes többi hozzávalót és feltesszük főni. Forrás után lefedve kis lángon főzzük, amíg a cékla meg nem puhul. Ha úgy érezzük, hogy megfőtt, töltsük sterilizált tiszta befőttesüvegekbe és zárjuk le. Pár percre fordítsuk az üvegeket fejtetőre, majd hagyjuk kihűlni. Több hónapig is eltartható, de ha felbontottuk, hűtőben tároljuk tovább.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése