2013. november 27., szerda

Citromos álom pohárkrém - Blogkóstoló

A Blogkóstoló újabb (13.) fordulójában a párom GasztroBaráth Zsuzsa lett. Nehéz volt választani tőle, viszont viszonylag hamar kiszúrtam ezt a tortát és még egy finom husit is, amit már szintén elkészítettem, de majd később mutatom meg. Ennek a receptnek a megvalósítása során jó sok mindent átvariáltam, kezdve azzal, hogy torta helyett réteges pohárkrém lett belőle. Ezt-azt kihagytam, hozzátettem, de szerintem az eredeti ízeket kaphattam vissza. Nagyon finom lett.




Hozzávalók (4 személyre):
100gr kakaós keksz
1 marék dió
1 tojás
50gr vaj
50gr cukor
1 citrom
150gr mascarpone
1dl habtejszín + 2 evőkanál
30gr  fehércsoki

A citrom héját lereszeljük. A vajat megolvasztjuk és összekeverjük a citrom levével, a cukorral és az egész tojással. Lassú tűz fölött állandóan kevergetve (én habverőt használok erre) besűrítjük. Hagyjuk kihűlni. Ez az a fantasztikus citromkrém, amit lemon curd néven találunk meg a legtöbb helyen. Pedig le lehet írni magyarul is, hmmm és nem is kell túlmisztifikálni. Ha kész a citromkrém, hagyjuk kihűlni.

Az 1dl habtejszínt a mascarponéval tálba tesszük és géppel jó habosra felverjük. Ez kb 2-3 perc. A kihűlt citromkrémet beleforgatjuk a habba.

Kis mikrózható tálkába tesszük a fehércsokit a két evőkanál tejszínnel és közepes fokozaton melegítjük a mikróban fél percig. Keverjük át, és ha még nem olvad el a csoki, melegítsük még egy kicsit, de ne forraljuk fel. Keverjük ki simára egy kiskanállal. Tegyük félre hogy kihűljön.

A diót és a kekszet durvára daráljuk és összekeverjük. Felét elosztjuk 4 pohárba. Rá krémet kanalazunk, majd a krémre egy kis olvasztott tejszínes fehércsokit. Újabb diós kekszréteg, és újabb adag krém következik. Tetejére hagyjunk egy kicsit a kekszdarából és a fehércsokis öntet maradékával locsoljuk meg. Legalább 1 órát hűtsük fogyasztás előtt.



1 megjegyzés: