2013. november 17., vasárnap

Almás táska

Ezt a pofonegyszerű és gyors süteményt Lorraine Pascale TV műsorában láttam és most kedvet kaptam hozzá. Egyébként a weboldalán is megtalálható az elkészítése. Próbáljátok ki!


Hozzávalók (9db-hoz)
400gr készen kapható leveles tészta
3db alma
2 evőkanál barna cukor

Az almákat kicsumázzuk és vékony szeletekre vagy kis kockákra vágjuk. Egy serpenyőbe tesszük a cukorral és pár perc alatt megpároljuk, éppen csak egy kicsit puhítunk rajta, nem kell szétfőzni. Tegyük félre, hogy hűljön.

A tésztát nyújtsuk ki vékonyra és daraboljuk fel nagyjából 10x20cm-es lapokra.

Egy tojást verjünk fel egy tálkában.

Az almatöltelékből halmozzunk a tésztadarabok egyik felére, a tésztaszéleket kenjük meg a tojással, majd hajtsuk a töltelékre a másik fele tésztát, hogy négyzet alakú süteményeket kapjunk. A széleket jól nyomkodjuk össze, hogy összeragadjanak a tojástól. A sütemények tetejét is kenjük meg a felvert tojással, majd villával szúrkáljuk meg párszor, hogy távozhasson a gőz a belsejéből.

200 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt süssük meg a sütiket, majd még forrón szórjuk meg porcukorral. Még melegen is ehetjük, de szerintem finomabb, ha kihűlt.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése